Együttműködő
munkahelyi kultúrák
kialakítását támogatjuk

A munkahelyi eredmények hátterében az ember belső világának tényezői – gondolatok, érzések és szándékok – állnak. Vezetőként tudnunk kell, hogy minden külső teljesítmény, minden siker, belső világunk tükörképeként jelenik meg.
Kapcsolódj feltérképezetlenül szunnyadó erőforrásaidhoz és válj az egyetértés és együttműködés mesterévé!

Bemutatkozunk

Hiszünk abban, hogy minden cég a vezetők képére jön létre, így aztán sikereik és nehézségeik forrásai is maguk a vezetők.

A bölcs vezetők felismerik, hogy belső erőfeszítéseik határozzák meg külső körülményeiket, hogy szemléletmódjuk visszatükröződik cégük innovációra és eredményességre való képességében és abban, hogy mennyire képesek vonzó környezetet kialakítani munkatársaik és ügyfeleik számára.

Kiemelt vezetői programjaink

Munkahelyi konfliktusok 2.0

Tanuld meg, hogyan állíthatod a szervezeti konfliktusokat céged és munkatársaid kiteljesedésének szolgálatába!

A munkahelyi konfliktusokba hasznos üzenetek vannak belekódolva önmagad és céged fejlődésével kapcsolatban. Ezeknek az üzeneteknek a megértésével egyre magasabb fejlődési szintekre leszel képes átvezetni a cégedet.

Az emberi közösségekben a konfliktusok pontos hierarchiába rendeződnek. Minden munkahelyi konfliktus esetében beazonosítható, hogy milyen magasabb szintű konfliktus leképeződése. Az út a vezetőktől, a középvezetőkön át, a munkatársakig vezet. Térképezd fel és alakítsd át a cégedet a külső és belső konfliktusaitok mentén!

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Vezetői kommunikáció

Használd a szavaidban rejlő erőt és alakíts ki felszabadult munkahelyi légkört, ahol jó érzés együtt dolgozni!

A szó ereje kétélű fegyver, amivel ugyanúgy képesek vagyunk építeni, mint rombolni. Vezetőként, egyik kulcsfontosságú feladatunk az építő, inspiráló, együttműködést támogató  és őszinte kommunikáció kialakítása.

A kapcsolatainkat romboló, leépítő hatások ösztönösen és automatikusan működnek bennünk. Együttműködésünk minőségének emelése azonban tudatos  jelenlétet és erőfeszítést kíván. Sajátítsd el azokat a kommunikációs módszereket, amik csodákra képesek a felszabadult munkahelyi hangulat és együttműködés megteremtésében! 

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Vezetői karaktertipológia

Ki vezeti a cégedet, te vagy a karaktered? Ismerd meg rejtett vezetői karakteredet és vedd kézbe az irányítást!

Mindannyian rendelkezünk olyan viselkedési mintákkal, amikkel akaratunkon kívül is befolyásoljuk környezetünet. E láthatatlan mintázatok révén jelentős hatást fejtünk ki úgy munkatársaink, mint cégünk életére.

Ezek a többnyire automatikusan lejátszott működési mintáink  észrevétlenül akadályoznak, hátráltatnak bennünket céljaink elérésében, rossz döntésekhez vezetnek, rombolják emberi kapcsolatainkat, aláásva ezzel cégünk eredményességét és sikereit. Szabadulj meg negatív vezetői karaktereidtől és építsd újra magad a terheik nélkül!

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Minden külső változás a belső átalakulásaink eredményeként születik meg és ölt testet.

Új ismeretek révén feléleszthetjük szunnyadó tehetségeinket. Gyakorlással készség szintre emelhetjük képességeinket. Ismétléssel jártassággá kovácsolhatjuk készségeinket. Megfelelő türelemmel, állhatatossággal és felelősséggel mestereivé válhatunk tálentumainknak. 

Szervezet és közösségfejlesztő programjaink

Vezetői Akadémia

Sajátíts el a vezetői hivatás betöltéséhez nélkülözhetetlen értékes tudást és képességeket.

A klasszikus vezetői eszköztárhoz tartozó ismereteket és módszereket a belső tartás, az önazonosság és hitelesség növelésének évezredes bölcsességeivel ötvözzük. A tárgyi tudás átadásán túl arra törekszünk, hogy az akadémia résztvevői elsajátítsanak egy olyan egyedülálló szemléletmódot, amelyre a vezetői hivatás esszenciájaként tekinthetnek. 

Vezetőként egy háromlábú széken ülünk. A szék egyik lábát cégünk vezérlő elvei (vagyis küldetése, értékrendje és céljai) alkotják, munkatársak közössége a második láb, a folyamatok, a struktúra és az eszközök alkotják a harmadik lábat. Bármelyik láb meglazuk, a székünk felborul. Válj háromdimenziós vezetővé, aki a szívén viseli mindhárom terület egyensúlyát és fejlődését!

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Organikus szervezetfejlesztés

Fedezd fel a működési hibák igazi okait és hozz létre valódi, tartós, előremutató átalakulást a cégedben!

Egy cég jóval összetettebb, mint posztán a munkafolyamatainak az összessége. Minden szervezet át van hatva az emberre jellemző sajátosságokkal, ezért, ha változást szeretnénk elérni, a legnagyobb körültekintésel kell hozzányúlnunk. A jól látható elakadások mögött meghúzódó valódi mozgató rugók, a felszínen nem érzékelhetők.

Egy szervezet átalakítása során a valódi megoldást többek között olyan finom struktúrákban kell megtaláljuk, mint az emberi szándékok, motivációk, félelmek és meggyőződések. A felszíni változtatások helyett, amik újra és újra visszarendeződéssel járnak, ismerj meg egy tartós átalakuláshoz vezető organikus, emberközpontú szervezetfejlesztési módszertant!

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Közösségformáló csapatépítés

Formáld a csapatodat együttműködő, bizalomteljes közösséggé, akikkel jó együtt lenni!

Vezetőként  megbízatásunk szerves része egy olyan szervezeti kultúra kialakítása, amelyben kollégáink nem csak formálisan, munkatársként kapcsolódhatnak egymáshoz. Az egymás iránti megbecsülés, hála, elfogadás és felelősségvállalás kultúrájának kialakítása a szervezet eredményességének egyik legfontosabb záloga!

Munka közben csak részlegesen tudjuk megismerni egymást. Szükség van olyan munkán kívüli lehetőségekre, ahol építő és termékeny jelleggel, új, akár rejtettebb oldalunkról is megmutatkozhatunk és közvetlenebb, örömteli módon kapcsolódhatunk egymáshoz. Ismerjétek meg egymást, építsétek a bizalmat, tegyétek élhetőbbé a munkahelyen eltöltött időt!

Kérd 3 órás díjmentes bemutatónkat, ismerd meg munkamódszereinket, szemléletmódunkat és dönts mellettünk a tapasztalataidra alapozva!

Scroll to Top